Amikor először vettem hangszert a kezembe, még nem tudtam, hogy ez a világ nemcsak a színpadon, hanem a tanításban, a mentorálásban és később a coachingban is otthonra talál bennem.
A pályám a zenepedagógiában kezdődött, és ma is abban gyökerezik.
Évek óta tanítok különböző korosztályokat – köztük hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeket is –, és minden nap megtapasztalom, hogy a tanítás valódi ereje nem a kottákban, hanem az emberi kapcsolódásban rejlik.
A zene számomra nem cél, hanem eszköz a figyelem, az önbizalom és az érzelmi fejlődés támogatására.
A tanítványokkal közösen megélt zenei pillanatokban látom, ahogy a gyerekek megnyílnak, megtalálják a saját hangjukat, és megtanulják, hogy a fejlődésük nem a hibátlan játékról szól, hanem arról, hogy merjenek megszólalni.
Ez a tapasztalat formálta a pedagógiai szemléletemet: a tanítás számomra felfedezés – egy folyamat, ahol a zene a személyiségfejlődés eszköze, a figyelem pedig a legértékesebb ajándék, amit tanárként adhatok.
A tehetséggondozás mindig kiemelt szerepet játszott a munkámban.
Hiszem, hogy a tehetség nem csak született adottság, hanem egy lehetőség, amit megfelelő környezetben, bizalommal és inspirációval lehet kibontani.
Mentorként elsősorban pedagógusokat támogatok abban, hogy megtalálják saját szakmai identitásukat, tudatosítsák a nevelésben rejlő értékeiket, és megvalósíthassák a tehetséggondozásra épülő, inspiráló tanítási gyakorlatot.
Ezekben a folyamatokban nem kész válaszokat adok, hanem segítek új kérdéseket feltenni – hogy a pedagógus felismerje: a tanári hitelesség és hatás forrása önmagában van.
Egy pedagógus akkor tudja kibontakoztatni mások tehetségét, ha közben ő maga is folyamatosan fejlődik, újrahangolódik, és képes reflektálni a saját útjára.
Utazások, kultúrák, inspiráció
Az utazásaim mindig többek voltak egyszerű felfedezéseknél – tanulási utak, amelyek a világ és önmagam mélyebb megértéséhez vezettek.
Japánban megtapasztaltam a mindennapok tudatosságát és a csend erejét.
Az ország varázslatos világa megmutatta, hogyan lehet a fantázia a valóság része, a templomai pedig azt, milyen gyógyító ereje van a csendes jelenlétnek.
Olaszországban a művészet szenvedélyessége és az életöröm harmóniája inspirált – hogy a kreativitás nem csupán alkotás, hanem életforma.
Más országokban, ahol zenészekkel, tanárokkal vagy helyi közösségekkel dolgozhattam, megtapasztaltam: a zene minden kultúrában hidat épít az emberek között.
Minden út során új ritmusokat, új szokásokat és új nézőpontokat tanultam.
Ezek az élmények tanítottak meg arra, hogy a tanulás sosem zárul le – és hogy az önismeret nemcsak befelé vezet, hanem kifelé is: a világra való nyitottságban, a környezetünkre való rácsodálkozásban.
A zene mint önismereti tükör
Ahogy teltek az évek, egyre világosabbá vált számomra, hogy a zene a legősibb önismereti tükör.
Egy zeneműben minden benne van, amit az ember megélhet: a feszültség, az oldás, az öröm, a veszteség, a csend és a kiteljesedés.
A tanítás és a zene számomra mindig erről szólt – a harmónia kereséséről, belül és kívül.
Ebből a felismerésből nőtt ki a M.U.S.I.C. modell, amelyben a zene univerzális nyelve találkozik az önfejlesztés és tudatos jelenlét eszközeivel.
A modell lényege nem az, hogy zenészeket neveljen, hanem hogy bárki megtapasztalhassa: a zene logikája – ritmus, figyelem, csend, harmónia – ugyanaz, mint az életé.
A légzés – a jelenlét és egyensúly kapuja
Rézfúvós zenészként a légzés mindig a középpontban volt.
Aztán rájöttem, hogy a légzés sokkal több, mint technika – ez a kapcsolat a test, az elme és az érzelem között.
Minden belégzés új kezdet, minden kilégzés elengedés.
A tudatos légzés ma is része minden munkámnak – legyen szó zenetanításról, mentori folyamatról vagy coachingról.
A M.U.S.I.C. társasjátékban is fontos szerepet kap: segít megérkezni, lelassulni, és a figyelmet újra a jelenre irányítani.
Sok játékos a későbbiekben is használja ezeket a gyakorlatokat – stresszhelyzetben, koncentrációhoz, vagy egyszerűen a nap lezárásához.
A coaching számomra nem új kezdet, hanem a korábbi életszakaszok szintézise.
A pedagógia megtanított látni az embert, a mentorálás megtanított hinni benne, a zene megtanított meghallani.
E három terület tapasztalataiból nőtt ki az a coaching szemlélet, amelyet ma képviselek: emberközpontú, figyelmes, inspiráló és kreatív.
A M.U.S.I.C. modell és az ebből született önismereti társasjáték ennek az útnak a természetes betetőzése.
Egy módszer, ahol a tudatosság, a megértés, az önkifejezés, az inspiráció és a kreativitás nem elvont fogalmak, hanem megélhető tapasztalatok – zenei, emberi és közösségi formában.
„Ahogy minden dallam egyedi, úgy minden emberben ott rejlik a saját harmóniája.
A feladatom, hogy segítsek meghallani, felismerni – és bátran megszólaltatni.”
A M.U.S.I.C. szemlélet nem a teljesítményről, hanem a fejlődésről szól.
Hiszek abban, hogy minden emberben ott rejlik a saját harmóniája – csak meg kell tanulni meghallani.
Egyéni figyelemmel, zenei élménnyel és tudatos jelenléttel segítünk abban, hogy a zene eszközévé váljon az önismeretnek, a kreativitásnak és a belső egyensúlynak.
“A coaching folyamata során nemcsak zenélni tanultam, hanem figyelni is – magamra és másokra. Minden alkalom után közelebb kerültem a belső egyensúlyhoz.”
“A M.U.S.I.C. társasjáték igazi meglepetés volt. Játékosan, mégis mélyen ráébresztett arra, mennyire fontos a jelen pillanat.”
“A közös munka során rájöttem, hogy a zene nemcsak hang, hanem tükör is. Segített újrahangolni magam – nemcsak zenészként, hanem emberként is.”
“Inspiráló, nyugodt légkör, ahol minden megszólalásnak jelentése van. A figyelem és a csend erejét itt tapasztaltam meg igazán.”